Egyes felmérések szerint az egészséges étel háromszor többe kerül, az árszakadék pedig egyre mélyül – legalábbis a brit élelmiszeriparra ez jellemző. Olcsón rendszerint csak a cukorban és a zsírban gazdag ételek vásárolhatók. A gyümölcs, a zöldség jelentősen drágult. Ebből adódik, hogy a jobban keresők tudják csak rendszeresen megvásárolni az egészséges élelmiszereket. Ami elgondolkoztató: a kutatók úgy vélik, az étrendből adódó egészségügyi problémák kezelésének összköltsége évente 5,8 milliárd fontra rúghat, így hozzátették: a brit kormánynak rutinszerűen figyelnie kellene az ételárakat, az alacsony jövedelműeknek ugyanis ugyanúgy hozzá kell férniük az egészséges ételekhez – olvasható a HáziPatika.hu oldalon.
Ami a magyarországi fogyasztói árakat illeti, megállapítható, összességében csökkentek az árak. Viszont volt, ami drágult. A Központi Statisztikai Hivatal közölte: az élelmiszerekért átlagosan 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül csökkent a csokoládé, a kakaó (3,7 százalék), valamint a liszt (1,0 százalék) ára. Nőtt az étolaj (1,1 százalék), a tojás (1,0 százalék) és az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, a friss zöldség és gyümölcs (0,6 százalék) ára szeptemberben augusztushoz viszonyítva. Tizenkét hónap alatt, 2013 szeptemberéhez viszonyítva az élelmiszerárak 0,2 százalékkal nőttek. Ezen belül drágult a tej, a sajt. Csökkent viszont a cukor, az étolaj, a liszt, valamint a péksütemények ára.
Minőségi húsok, tejtermékek a kámoni húsboltban és a bisztróban. Egészséges élelmiszerek elérhető áron! Látogasson el hozzánk! Szombathely, Maros u. 2.