Kinek a kedvence még a párizsi?

Magyarországon a párizsi a legnagyobb mennyiségben vásárolt húskészítmény. Összesen 30 ezer tonnát fogyasztunk belőle évente. Ennek húsz százaléka a pulykahúsból készült változat.

A Sága Foods piackutatásának eredményéből kiderült, hogy a vásárlási döntéskor nagy szerepe van egyebek mellett a friss kinézetnek, az ízesítésnek és az árnak. A pulykát pedig azért választjuk, mert egészségesebb húsnak tartjuk.

 

Innen ered a párizsi:

 

A napjainkban már széles körben elterjedt húskészítmény „őse” francia szakácsok találmánya volt, amely főzés után pépesített – fehérborssal fűszerezett – bikahúsból készült. Az 1900-as évek elején még igazi ínyencségnek számított a társasági eseményeken felszolgált hidegtálak finom falatkái között. Innen indult hódító útjára, és gyorsan népszerű lett Európa- és világszerte egyaránt. Kisebb-nagyobb változtatásokkal számos nemzet elkészítette saját „párizsiját”.

 

Kiderült, hogy a párizsik esetében egyre nagyobb igény mutatkozik a soványabb húsokból, így a pulykából és más szárnyasokból készült változatok iránt.

 

Tudta? A párizsinak legalább 55 milliméter átmérőjűnek kell lennie és minimum 40 százalékos hústartalommal kell rendelkeznie.

 

Ha rákívánt egy ízletes párizsis szendvicsre, vagy más felvágottat enne, jöjjön el hozzánk Szombathelyen, a Kámon-hús hentesüzletébe és válasszon a minőségi húskészítményeik közül.

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.