Azok a gyerekek, aki rendszeresen étkeznek a szüleikkel, testileg és lelkileg is egészségesebbek lesznek. Ehhez legalább hetente háromszor kell együtt étkeznie a családnak. Egy kutatásból kiderül, hogy azok a gyerekek, akik így tesznek, kevésbé küzdenek súlyproblémákkal, és ritkább a magatartászavar is. Az olyan gyermekek, akik ritkán vagy egyáltalán nem vettek részt a családi étkezésben, visszahúzódóbbak vagy éppen agresszívabbak, mint a társaik. Jellemző rájuk, hogy könnyebben beidegesednek.
A közös étkezés során egyébként az étel is jobban ízlik. A hvg.hu cikkében olvasható, hogy amit eszünk, az is befolyással van ránk, a jövőbeli életünkre. A közös családi ételek meghatározzák, mit fogunk szívesen enni egész életünkben, és mit kerülünk, hiszen az ízlés szociális tanulás eredménye. Sokszor nem azért eszünk valamit, mert ízlik, hanem mert gyerekkorunktól fogva azt ettük.
Érdemes tehát rendszeres családi étkezéseket tartani, ha tehetjük, minőségi ételeket kínáljunk, és próbáljunk változatos élelmiszereket fogyasztani. A jó minőségű alapanyag, a megfelelő húsáru lehet a jó étel kulcsa. Ha Ön is minőségi húsárut venne jó áron, jöjjön el Szombathelyen, a Kámon-hús hentesüzletébe. Segítünk a választásban.