Egy jó szaftos, ízletes oldalast nehéz visszautasítani – Te is így vagy ezzel?

Az oldalas is elkészíthető változatosan. És nem is kell hozzá túl nagy főzőtudomány, legfeljebb a pácolásra kell nagyobb hangsúlyt fektetni. Az intenzívebb ízek ugyanis ennek és az időnek köszönhetők. Ha ugyanis oldalast készítenénk, legalább előző este pácoljuk azt be, és hagyjuk, hogy az íz teljesen átjárja a húsunkat. Egyébként nem kell a pác elkészítésekor se bonyolult és komoly konyhatechnikai tudást igénylő készségekkel rendelkeznünk…

Hajlamosak vagyunk ugyanis túlgondolni a dolgokat, és tartani az egyszerűségtől. Pedig egy mustáros, mézes pác olyan ízt ad az oldalasnak, amit talán álmunkban se gondolnánk.

De hasonló eredményeket érhetünk el, ha készítünk (vagy vásárolunk) Worcestershire-szószt, és ezzel pácolunk. Ugyanakkor “jól állnak” az oldalasnak a más sertéshúsokhoz illő fűszerek is. Készíthetünk például pácot sörből, fűszerköményből és rozmaringból is – persze az olaj, a só és a jó kis hagyma mellett.

Ez a köményes oldalas a bisztróban készült

Ami pedig az elkészítést illeti, az oldalas mehet jénaiba, római tálba, készülhet cserépedényben és akár grillen is süthetjük, ha nagy BBQ fanatikusak vagyunk.

Lényeg a lényeg: attól még, hogy az oldalas egyszerű étel, nagyon változatosan elkészíthető. Próbálkozz vele bátran Te is! Ha tanácsra lenne szükséged, akár a húsboltban is nyugodtan kérdezz a kollégáinktól.

A címünk: Szombathely, Maros u. 2.

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.