Ha rendszeresen fogyasztunk erős paprikát, sokkal egészségesebbek lehetünk

Magyarok vagyunk, szeretjük a csípős ételeket. Húslevesben, gulyásban, pörköltben, kolbászban alap, hogy kerül bele egy kis csípős paprika. A legtöbben legalábbis így gondolkodnak… Akik egyébként jól is teszik, hiszen az erős paprika nem csak arra jó, hogy megizzaszt minket az étkező asztalnál, hanem egészségesebbé is tesz.

A kapszaicinnek, a paprika ízét adó összetevőnek ugyanis szívvédő és emésztést segítő hatása van. Sőt, egyes tanulmányok szerint segít bizonyos rákfajták kialakulásának a megelőzésében is. És még akkor is nagyon hatékony, ha már kialakult a rákos megbetegedés. A kapszaicinről ugyanis bebizonyosodott, hogy lassítja a kóros sejtburjánzás terjedését is.

Ugyanakkor a csípős paprika segít a fogyásban, a benne lévő C-vitamin előnyeit pedig nem kell részletezni.

De ha még tudományosabbak szeretnénk lenni, meg kell említenünk, hogy a kapszaicin fájdalom csillapítóként is kiválóan alkalmazható. Bár ez már inkább orvosi felhasználás. Ételként viszont alkalmas a vérkeringés felpörgetésére, a vérnyomás szabályozására. De még a vérrög képződést is akadályozza. Vagyis a gyomor- és a vastagbélrák  kialakulása mellett a szívrohamtól és a stroke-tól is megvédhet minket. Az imént már utaltunk arra, hogy a gyomornak is jót tesz az erős paprika. Védi ugyanis annak nyálkahártyáját, így megakadályozza, hogy fekély alakuljon ki.

Bizonyára Te is izzadsz, ha erős paprikát eszel. Ez szintén jó dolog. Hiszen így beindul egyfajta méregtelenítés. Plusz a kapszaicin csökkenti a májban lerakódott zsír mennyiségét, de ugyanez megy végbe a vérzsírral is.

Szóval erős paprikát enni jó dolog. Lehet, hogy ezzel tudat alatt tisztában is vagyunk. Máskülönben miért tennénk újra és újra a levesbe az elviselhetetlenül csípős paprikát?

Fontos azonban megjegyezni, hogy a fent említett jótékony hatások akkor várhatók, ha az ember rendszeres erős paprika fogyasztó.

De miért ne lennénk azok? A nálunk kínált húsok többségéhez biztosan passzol.

 

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.