Nem sok húsboltban kapni Szombathelyen T-bone steaket… Pedig a kicsit ínyencebbek szívesen készítik otthon. Legalábbis mi ezt tapasztaljuk. Most, hogy nálunk kapható, sokan lecsapnak az alapanyagra. Érthető is, hiszen a sütése nem bonyolult, az ízélmény pedig átlag feletti.
Gyakorlatilag 15 perc alatt elkészül. Még a grillen is. Ahogy Street Kitchen videójában is látni, izzó parázs felett 6 percig kell csak sütni – 3-3 percet oldalanként. Lehetőleg úgy, hogy a hátszín rész kerüljön a nagyobb hőt adó faszén közelébe, míg a bélszínes oldal a zóna szélére. Aztán 6 perc után a széleket kicsit lepiríthatjuk, és jöhet a pihentetés. Ezt a grillkészülék parázsmentes részén célszerű megtenni. Nagyjából öt perce elég lesz ahhoz, hogy a hő még egy kicsit “megdolgozza” a húsunkat. Így gyakorlatilag teljesen átsült szeleteket kapunk. Amiknek a sütése mindössze negyed órába telt. Ha nem sütnéd át teljesen, még ennél is hamarabb végezhetsz. Az más kérdés, hogy a tűz elkészítése is idő, illetve a húst is egy órával a művelet előtt elő kell venni… De még így sem tart sokáig ennek, az átlagosnak nem mondható ételnek az előállítása. Ja és a fűszerezés: a minőségi húsnak nincs szüksége különösebb fűszerre. A só és a bors elegendő lesz.
Láthatóan nem szükséges különösebb főzőtudomány a T-bone steak elkészítéséhez…
Az alapanyag…
Megpróbálnád otthon? Ha kedvet kaptál, “jóképű” szeletekért nézz be hozzánk a kámoni húsboltba!
Az idézett Street Kitchen videó pedig itt érhető el.