A hurkában, a sütnivaló kolbászban az íze mellett az a jó, hogy nem kell nagyon bajlódnunk az elkészítésével. A kolbász megsütése nem egy komplikált dolog, gyakorlatilag betesszük a sütőbe, és fél óra alatt kész. A hurka elkészítése is hasonlóan egyszerű, de azért erre már több variáció létezik.
Sokan nem szeretik, ha a hurka sütés közben szétreped – érthető -, ezért még mielőtt a sütőbe tennék, egy kevés időre hideg vízben áztatják. Mások arra esküsznek, hogy meg kell kicsit szurkálni a hurkát – állításuk szerint így sütés közben nem feszíti szét azt a keletkező gőz. De olyan is akad, aki a lassú sütést tartja a kulcsnak, mások pedig egy kevés vizet öntenek a tepsi aljára, így védekeznek a szétpukkadás ellen.
Hurka, sütnivaló kolbász Szombathelyen a Kámon-Hús hentesüzletében
Mi úgy látjuk, számítanak a praktikák, de sok múlik a hurka minőségén, a bélen is. Egyébként, ha jó hurkát veszünk és hideg vízben kicsit áztatjuk, majd a tepsibe, jénaiba tesszük, már sokat tettünk a szétrepedés ellen. De nem csinálunk bajt, ha a tepsibe öntünk egy kis vizet is a hurka alá, és így tesszük a 190 fokra előmelegített sütőbe. Ha pedig kicsit megkeményedett a hurkánk, óvatosan megszurkálhatjuk, és ez után visszavehetünk a hőfokból. Elvileg így 45-50 perc alatt elkészül, és nagyon ízletes lesz.
Ha rákívántál egy jó hurkára, nálunk a bisztróban készen, megsütve is kérheted. De ha otthonra vinnél, a húsboltban, a pultban is találsz sütésre előkészítve.