Indítsd a grillszezont kámoni grillkolbásszal!

Pár napja utaltunk már rá, hogy hamarosan indulhat a grillszezon, néhány hét, és be lehet gyújtani a grillt. Viszont most úgy tűnik, nem kell ennyit várni, a nap közbeni húsz fok szinte egész áprilisban jellemző lesz, és még csapadék sem várható.

Jelentős legalábbis nem. Az Accuweather előrejelzése szerint végre napsütéses hétvégék következnek. Nem úgy, mint a legutóbbi két hosszú hétvégén. No, de ne is a múlttal foglalkozzunk, inkább tervezgessük a jövőt. Egyebek mellett azt, hogy mikor grillezzünk, sütögessünk egy nagyot. Mi azt gondoljuk, nap közbeni sütögetést szinte bármelyik áprilisi hétvégére időzíthetünk – a mostani előrejelzés szerint. De azért indulásnak azt javasoljuk, hogy olyan étellel készüljetek, ami akkor se vész kárba, ha netán esősre vagy hűvösre fordulna az időjárás. Ilyen étel a grillkolbász, amit nem kell pácolni, vagyis ha nem használjuk fel, le is fagyaszthatjuk későbbre. Ellentétben a szelet húsokkal, azokat ugyanis előkészítés után már nem tanácsos a mélyhűtőbe tenni. Hasonlóan vélekedünk a főzésről is. Ha biztos a jó idő, nem lesz gond. Nap közben már bátran bele lehet vágni a pörkölt és a gulyás kinti főzésébe is. De ha bizonytalan, inkább maradjunk a sütnivaló kolbásznál. Ami egyébként bent, a konyhában is bármikor elkészíthető.

Szóval, ha áprilisi grillezést tervezel – és biztosra mennél -, válassz sütnivalónak grillkolbászt!

Akár kámoni kolbászt… Nézz be hozzánk, ha erre jársz!

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.