Iskolai végzettség és húsfogyasztás, van összefüggés – egy kutatás szerint így vásárolunk húst

A baromfi és a sertéshús. Ezek a legkedveltebb húsfélék Magyarországon. Az összes élelmiszerhez képest a baromfi a második, míg a sertés a tizedik a sorban. A marhahús sem maradt le a többi húsféléhez képest. A magyarok 59 százaléka szívesen fogyasztja, míg a vadakkal 40 százalék tesz ugyanígy. A kutatás eredményeiből megállapítható, hogy ez utóbbi kettő húsféle ritkábban kerül az asztalra.

Ezzel szemben minden második vásárló étrendjében hetente többször szerepel baromfihús. A szárnyas húsokat leggyakrabban a felsőfokú végzettségűek fogyasztják, azok, akik az egészséges táplálkozást fontosnak tartják.

A vöröshúsok a 30 éves kor alattiak körében kevésbé népszerűek, 40 éves kor fölött viszont többen fogyasztják.
A sertéshús is hetente többször kerül a tányérra, a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatása szerint a magyarok egyharmada eszik sertést ilyen rendszerességgel. A férfiak 85 százaléka hetente eszik sertéshúst, míg a nőknek csak a 67 százaléka. A sertésfogyasztásban élen járnak a fizikai munkát végzők, a nagycsaládban élők és a kisebb települések lakosai – olvasható.

Marhahúst hetente csak a magyarok 10 százaléka fogyaszt. Főként a jobb jövedelműek és magasabb képzettségűek teszik ezt.
A vadhús igazi különlegességnek számít, évi néhány alkalommal kerül csak egy átlag magyar tányérjára – számolt be a GfK.

Minőségi húsáru Szombathelyen, a Kámon-hús hentesüzletében – jöjjön el hozzánk és tájékozódjon az aktuális akciókról!

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.