Mit ellenőrizzünk le, ha húsvéti sonkát vásárolunk?

Fontos, hogy az érzékszerveinkre hagyatkozzunk. Vagyis a vásárlás előtt alaposan vizsgáljuk át a húsvéti sonkát.Az a jó sonka, amelyik nem túl puha és nem is kemény. És lehetőleg ne engedjen levet csak úgy önmagában. Amelyik nyomás nélkül is ezt teszi, valószínűleg rosszul pácolt. De sajnos azt is jelezheti, hogy a hús nem megfelelő minőségű, netán romlott. A legbiztosabb ezért, ha ismert helyen vásárolunk, olyan boltban, ahol egyébként is beszerezzük a húsárut. Ha minőségi húsvéti sonkát vennénk, hagyjuk az előre csomagolt termékeket!

Inkább a kötözött sonkát vagy a hagyományos parasztsonkát válasszuk. Lehetőleg olyat, amelyiknek a tartósítása füstöléssel, sózással, szárítással történt. (Persze nem azt mondjuk, hogy a csomagolt termékek nem lehetnek jók, de biztosabb, ha az utóbbi megoldást választjuk.)

húsvéti sonka Szombathely 3

Mi, a Kámon-húsnál főleg füstölt, sózott, hosszú heteken át érlelt parasztsonkát és szintén minőségi húsokból, gondosan készített kötözött sonkát kínálunk.

Igaz, húsvéti sonkából készült bőven, de azért nem árt előre rendelni belőle – már csak jó egy hetünk van húsvétig. Ha tehát felénk jársz, nézz be! Vagy hívj minket a húsbolt számán!

 

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.