Nézz be hozzánk, és kérd a házit!

Már egy éve, hogy felújítottuk az Omlett konyháját és technológiai fejlesztést hajtottunk végre a húsboltban. Ez utóbbi azért volt különösen nagy lépés számunkra, mert a beruházásnak köszönhetően még több házias ízvilágú terméket készíthetünk helyben. Először házi virslit gyártottunk, aztán jött a házi füstölésű kolbász, most pedig már saját szalonnák is készülnek. Természetesen sok más kámoni finomság mellett.

És ahogy az lenni szokott, mindezekről postoltunk is a Facebook oldalunkon. A felújítás kezdetekor például a főszakácsunkkal közösen jártuk be a helyszínt, és mondtuk el a követőinknek, hogy hol milyen újítás lesz.

 

Aztán az építkezés befejezését követően jött a tesztüzem, majd pár héttel az átadás után már készülhettek a virslik és az első kolbászok. Akkor így írtunk a számunkra fontos mérföldkőről.

“A korszerűsítés első kézzelfogható eredményei… Már készülnek a teljesen saját gyártású kolbászok a húsbolt mögött épült házi üzemünkben. A bisztróban kérhettek kóstolót.”

Íme, egy kép a házi virsliről is. Ez még szintén tavalyi fotó.

Aztán az idén végre léptünk egy nagyobbat is. Már füstölt kolbászok is készülhetnek a házi, kézműves üzemünkben.

Természetesen ezt is megörökítettük.

Ahogy azt is, hogy a nyáron már szalonnákat is gyártunk. Szóval ma már számos kámoni kézműves termék közül választhatsz, ha benézel hozzánk.

Megtennéd? Várunk!

 

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.