Összegyűjtöttünk négy olyan Szombathelyhez közeli helyet, ahol egy jó kirándulás mellett a nyárzáró, ősznyitó szalonnasütésre is sort keríthetünk.
Az első mi más lehetne, mint a szombathelyi parkerdő. Itt érdemes már korán helyet foglalni. Jó időben ugyanis sokszor hamar elkelnek a sütős, főzős tűzrakó helyek. Igaz, ide kilátogatni nem nagy kirándulás, de ha biciklivel megyünk és még sétálunk is valamelyik erdei ösvényen, garantáltan elfogy a csomagolt szalonna. Szóval kikapcsolódásnak szerintünk jó hely.
Ha kirándulás és ősz, akkor Kőszeg. Úgy véljük, a Hétforrásnál sütögetni még mindig jó dolog. Nem beszélve a környéken, a hegyen tett nagy sétákról. Remek őszi program.
Kámon-Hús szalonnák és kolbászok
Az Őrség sincs túl messze. Szalonnasütős, kirándulós időtöltésnek ajánljuk a Himfai parkerdőt. Itt szakszerűen kialakított helyeken, rakott tűzön piríthatjuk a szalonnát. Mindezek előtt pedig tehetünk egy erdei vagy tó körüli sétát. A Himfai parkerdőben kialakított ösvényeken túrázhatunk.
Ugyancsak az Őrségben található a Haricsa forrás, ahol szintén van lehetőségünk szalonnázni. A túrabeszámolók alapján gondosan kialakított tűzrakó helyeket találunk itt. Úgyhogy, ha kirándulós programot tervezünk, szerintünk érdemes számolni a Haricsa forrással is.
Szóval, sütögess Te is egy jót, zárd le a nyarat és nyisd meg az őszt egy szalonnasütős természetközeli programmal! Mi a megfelelő szalonna kiválasztásában segítünk. Várunk Szombathelyen, a Kámon-hús hentesüzletében.