A szalonna jótékony hatásait ismered?

A szalonna is bőven rendelkezik jótékony hatással. Mutatunk párat, lehet, ezekről még nem is hallottál.

Nem véletlen, hogy a nagyszüleink olyan egészségesen éltek… Pedig szalonnát is rendszeresen fogyasztottak. Ha ebből indulunk ki, már biztosak lehetünk abban, hogy a jó házi szalonna rendelkezik jótékony tulajdonságokkal.

Ők sosem tartottak attól, hogy a zsíros szalonna egészségügyi kockázatot jelent. Vajon miért? Mert a szalonna nem egészségtelen. Legalábbis, ha mértékkel fogyasztjuk, és jó minőségűt választunk. A szalonnában lévő zsír hasznos a szervezet számára. Egészen pontosan a koleszterinre, és szabályozza a szívizom összehúzódását is – olvasható számos portálon.

Ahogy az is, hogy a dohányzóknak is hasznos lehet, ha rendszeresen fogyasztanak szalonnát. Ugyanis a benne található szelén visszafogja a szervezetben az oxidációs folyamatokat és csökkenti a cigarettafüst okozta kedvezőtlen hatásokat.

szalonna_szombathely

Szalonna a kámoni húsboltban

A szalonna emellett segít abban is, hogy ne legyünk másnaposak – ez is a zsírnak köszönhető. Szóval koccintgatás közben nem árt, ha bekapunk egy-két katonát.

Természetesen a szalonna íze okozta élmény is egyfajta jótékony hatás. Amit talán nem kell senkinek se magyarázni.

Mindenesetre a szalonna mértékletes fogyasztása biztosan nem árt. Már amennyiben természetes módon előállított szalonnáról van szó. Ha ilyet fogyasztunk, garantáltan hozzájárulunk az egészségünk megőrzéséhez. Ahogy azt a nagyszüleink is tették.

Minőségi szalonnáért nézz be a húsboltunkba! Várunk Szombathelyen.

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.