Tortilla finom csirkehússal töltve – Próbáld ki otthon!

A kukoricalisztből készült tortilla igazán ízletesen elkészíthető egy kis csirkehússal és friss salátával. Remek könnyű nyári étel.

A tacos elkészítés nem bonyolult. Vehetünk előre készített tortilla lapokat, amelyeket serpenyőben melegíthetünk meg, hogy formálható legyen. A csirkehúst ízlés szerint fűszerezzük, majd csíkokra vágjuk és megsütjük serpenyőben.

 

A melegített tortillát feltekerjük, beletöltjük a csirkehúst, majd a zöldséget majd így folytatjuk felváltva, és kész a tacos.

 
A salátára öntetet is tehetünk. A mártás szintén ízlés szerint készíthető. Szerintünk mindenképpen tegyünk bele friss paradicsomot, hagymát, uborkát, paprikát. Tehetünk rá egy kis tejfölt, és meglocsolhatjuk egy kevés friss citromlével.

tortilla-tacos
Az elkészült tacos laktató, az éhesebbek már kettőtől is jól laknak. Nagyon jól eső étel egyébként, hiszen nem telít el. A könnyű csirkehús és a laza saláta nem teszi nehézzé a gyomrot.

 

A tortilla egyébként kukoricalisztből készül, amlyi egészségesebb is, mint a hagyományos liszt. Nem tartalmaz glutént. Viszont az nem igaz rá, hogy kevésbé hizlal – sajnos.

 
Ha kedvet kapott, ne feledje, csakis minőségi húsból készülhet igazán ízletes étel. Ennek beszerzésében segítünk, jöjjön el hozzánk Szombathelyen, a Kámon-hús hentesüzletébe.

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.