Hagyományos, szalagos, lekváros. A jól megszokott fánk fajták mellett most mutatunk még néhány különlegességet is. A nagy fánk lexikonban bemutatjuk a népszerű és már ismert fánkok mellett más nemzetek fánkjait, fánk féleségeit is.

Amerikai fánk mázzal
Fánk, mint hagyomány
A fánkokat leginkább farsangi időszakban készítjük el, ugyanis a készítéséhez, fogyasztásához több hiedelem is kapcsolható. Úgy tartotta a hiedelem régen, hogy a farsangi időszakban, ha fánkot fogyasztottak, a tavaszi viharok nem tehettek kárt a házaikban. Ebben az időszakban a legények körüljárták a házakat, meglátogatták a leányokat, akik fánkokat sütöttek és azzal kínálták a vendégeket. A hagyomány szerint, ha egy leány megfelezte egy legénnyel a fánkot, akkor viszonozta a szerelmét.
Fánk fajták a világ minden pontjáról
Rengeteg különleges fánk recept létezik, az egészen egyszerűtől a bonyolultig. Minden nemzet máshogy szereti elkészíteni ezt a finomságot. Vannak egészen különlegesek is, amelyeket érdemes legalább egyszer elkészíteni, vagy kipróbálni.
Amerikai fánk
Az amerikai fánk már nálunk is nagy népszerűségnek örvend. Kelt tésztából készítik, ami nagyon hasonló a magyar fánkhoz. Leginkább a középen lyukas formájú terjedt el amerikai fánk néven. Többféle változatban készítik el, vagy töltött különböző lekvárokkal, szószokkal, vagy a tetejét mártják édes mázakba. Az amerikaiak gyakran kávéval fogyasztják ezt a különleges fánkot.
Receptért katt IDE
Szalagos fánk
A szalagos fánkot talán nem kell bemutatnunk nagyon senkinek. Ez a fánk a magyar farsangi időszak legkedveltebb finomsága. Rengeteg háztartásban készítik ezt a finomságot. Általában töltelék nélkül, porcukorral, vagy lekvárba mártogatva fogyasztják.
Receptért katt IDE
Eclair fánk
Az Eclair, vagy ekler fánk egy tradicionális francia sütemény. Ez az égetett tésztából készült angolkrémmel töltött finomság nem véletlenül kapta az eclair nevet, ami a villám szót jelenti, hiszen valóban villámgyorsan elfogy.
Receptért katt IDE
Túró fánk
Túrós, könnyed, gyorsan elkészíthető, ízletes finomság. Ez a túrófánk. Ha kedveled a túrós nassolnivalókat, ez a fánk kifejezetten ízleni fog.
Receptért katt IDE
Berliner fánk
A Berliner fánk eredetéről több história is kering. Az egyik szerint egy bécsi pékmester a halála után feleségére hagyta az üzletet, ám az asszony nehezen boldogult a feladataival. Egyszer dühös vásárlók jelentek meg az üzletben, az asszony pedig mérgében nyers tésztával dobálta meg a vásárlókat. A golyók célt tévesztettek és a forró olajban landoltak. A tészta sülni kezdett és egyre finomabb illatokat árasztott és így született meg a Berliner.
Egy másik legenda szerint egy berlini péklegény Nagy Frigyes szolgálatába jelentkezett, ám alkalmatlannak találták a feladatra. A konyhában kapott végül feladatokat, ezt meghálálva a legény bő zsírban kisütött tésztagolyókat készített, amik ágyúra hasonlítottak.
Receptért katt IDE
Churros
Liszt alapú, forró olajban kisütött spanyol fánkkülönlegesség. A churros eredete még ma is ismeretlen. Általában frissen, melegen fogyasztják leginkább reggelire, vagy uzsonnára. Forró csokoládéval párosítják, gyakran abba mártogatják a fánkokat. A churros-t ma már több országban is előszeretettel készítik és fogyasztják. Minden országban más és más változatban készítik el. Lehet ez akár csavart, töltött, szórt, vékonyabb, vastagabb, de akár sós is.
Receptért katt IDE
Csöröge fánk
A csörögefánk Magyarországon Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjeggyel rendelkező termék. Egyesek szerint a csöröge fánk Erdélyből terjedt el, mások szerint már korábban a palócok által is ismert volt a csöröge fánk. A nevét feltehetően arról kapta, ahogyan a forró olajban sistergett a tészta.
Receptért katt IDE
Rózsafánk
A rózsafánk receptjében bár semmi különlegessége nincs, mégis igazán egyedinek mondható, mégpedig az alakja miatt. Sokan úgy gondolják nehéz elkészíteni, de bátran ajánljuk mindenkinek. Tökéletes vendégségbe, de akár Valentin-napi csemegének is ideális.
Receptért katt IDE
Bismarck
Hosszúkás, pudinggal töltött, csokival bevont fánk különlegesség, aminek nehéz ellenállni. Nevét valószínűleg Otto von Bismarck kancellárról kapta.
Receptért katt IDE
Lokma
Olajban sült tésztácskák, amely igazi török csemege. Különböző ízesítésben készítik, dióval mogyoróval, csokival, pisztáciával is megszórhatod. Ha még nem kóstoltad, mindenképpen ajánljuk!
Receptért katt IDE
Neked melyik fánk a kedvenced? Van olyan, amit nem említettünk és már kóstoltad? Írd meg nekünk!