Nem mindig könnyű megfelelni az etikettnek. Egy állófogadás alkalmával is vannak írott, íratlan szabályok, amiket szokás betartani. Megnéztük, mit javasol a “nagykönyv”.
Többen vannak, akik munkájukból adódóan rendszeresen járnak állófogadásra. Nekik fontos információ lehet, hogy a “kötelező” tartózkodási idő a rendezvényen minimum fél óra, negyven perc. Általában másfél óra hosszú egy állófogadás.
A vendéglátó étterem főként olyan fogásokat kínál, amelyek elfogyasztásához elegendő csak egy villa. A tanácsok szerint, ha nem tudjuk csak villával elfogyasztani az ételt, akkor ne vegyünk belőle. Ez a gyakorlatban máshogy néz ki. Többen rendelnek – a szervezők részéről – olyan ételeket, amelyek elfogyasztásához szükséges kés és villa is. Manapság ezeket kényelmesen el lehet fogyasztani az erre a célra szolgáló asztaloknál. Az ételek a büféasztalnál találhatóak, meleg és hideg fogások egyaránt. Sokszor gyümölcs és sütemény is ugyanitt szedhető. A tányért ételfajtánként kell használni. Távozni a kávé felszolgálása után illik.
A hivatalos etikett szerint az állófogadáson az öltözet napszaknak megfelelő causual. Mit is jelent ez? Alkalmi ruhát, de esetenként belefér a farmer viselet is.
Állófogadás lebonyolítása Szombathelyen. Rendezvények az Omlett étteremben és külső helyszíneken. A részletekről érdeklődjön kollégáinknál!