Készíts házi szószt a grillhúshoz!

A grillhúsok és a sülthúsok általában akkor lesznek igazán finomak, ha megfelelő pácokat használunk az előkészítéskor. De az ízesítés másik fontos eleme a mártás is, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni.

A burgerek és a bagettek is ettől lesznek egyébként igazán ízletesek. Nem véletlen, hogy az egyes falatozók nagy titokban tartják az ételükbe kerülő dresszing receptjét. Titkos fűszer persze nálunk is készül, és extra mártás is kérhető a Jazz Chicken ételekhez. A bundázott csirkerészekhez például a mézes-csípős szószunkat ajánljuk, a bagettekbe pedig a Farmer dresszing az igazán szuper – szerintünk. Ebbe egyébként majonéz, olíva és mustár kerül.

Grilleztünk és szószt is készítettünk

De ha otthon grillezel vagy készítesz sült húst, magad is állíthatsz elő mártogatóst. Ehhez nem is szükséges túl  sok tudás. Egy klasszikus mártás elkészítéséhez például csak annyit kell tenned, hogy lereszeled a vöröshagymát, majd megpirítod egy kevés olivaolajon (úgy, hogy ne legyen barna). Ha kész, keverd össze fél deci vörösborral, egy evőkanál ketchuppal, ugyanennyi mustárral és olajjal, valamint egy teáskanál borecettel. Ezután pedig tegyél bele egy csipet sót is. A keveréket főzd lassan addig, amíg teljesen sűrű nem lesz a mártás.

Ennyi az egész! Érdemes kipróbálni a grillhúsok mellé. Egy kis plusz ízt mindenképpen ad az ételünknek.

Hús hozzávalóért vagy akár házi pácolású, grillezésre előkészített finomságokért pedig nézz be hozzánk!

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.