Melyik réteg jár étterembe? – Erre voltunk kíváncsiak, találtunk is egy-két információt

Kíváncsiak voltunk arra, hogy kik járnak étterembe manapság. Egy pár évvel ezelőtti felmérést találtunk csak. A válság kezdetén készül a kimutatás, az étteremben étkezők összetétele azonban sokat nem változhatott az évek során.

A GfK Hungária korábbi felmérésben olvasható, hogy az alkotó, “befutott értelmiség” étkezik étteremben – fogalmaznak. Ez a réteg a fogyasztók 14 százalékát teszi ki. Őket követik 17 százalékkal a “hedonista fiatalok”. Rájuk jellemző, hogy kevésbé tudnak főzni, ezért járnak étterembe. Nagyjából ez a két csoport étkezik házon kívülről. A nem említett fogyasztók pedig nagyon ritkán választják az éttermi étkezést.
A legtöbb érintett magyar este megy vendéglőbe (52 százalék), éttermi ebédet csak 46 százalék választja. A válság hatására népszerűbbé váltak a “rendelős ételek” – Szombathelyen erre a Jazz Chickennél is van lehetőség. A pizza mellett az újítások is kelendőek. Az étterem helyett inkább házhoz rendelünk más típusú fogásokat – jelenleg legalábbis ez tapasztalható.

Ha éttermi étkezésre vágyik, jöjjön el Szombathelyen az Omlett étterembe. Ha otthonra rendelne ételt, nézze meg a Jazz Chicken kínálatát!

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.