Tények és tévhitek a tojásról 2.rész

Cikksorozatunk első részében a tojásfogyasztásról írtunk általánosságban. Azt tehát már tudjuk, hogy a tojás igenis egészséges, rengeteg vitamin található benne és emellett kimondottan tápláló reggeli lehet. Szót ejtettünk ugyanakkor a koleszterinről, ami jogosan kelt aggodalmat mindenkiben, legfőképpen így Húsvéthoz közeledve.

Érdemes tehát tisztában lenni azzal is, hogy mennyi tojást fogyaszthatunk naponta, hogy az valóban egészséges legyen és ne vigyük túlzásba a koleszterin bevitelt sem.

De mi is az a koleszterin?

A koleszterin a szervezetünkben fontos funkciókat lát el. Kulcsfontosságú a sejtfal felépítésében, illetve a hormonok egy része is koleszterinből épül fel. A koleszterinnek tehát lényeges szerepe van a szervezetünkben, ám oda kell figyelnünk arra, hogy megfelelő szinten tartsuk azt, ugyanis a szív és érrendszeri megbetegedések nagy része mögött a magas koleszterinszint áll.

Akkor mégis mennyi tojást ehetünk?

Egy vizsgálat eredménye alapján ( British Medical Journal )  a napi 1-2 darab tojás fogyasztása csökkenti a kockázatát a szív és érrendszeri megbetegedéseknek. Ám ez az adat sem teljesen pontos, hiszen fontos figyelnünk arra is, hogy a tojás elfogyasztása mellett mennyi a napi koleszterin bevitelünk.

Az ajánlott napi koleszterinbeviteli érték 300 mg, egy tojás (a méretétől függően) 180- 200 mg koleszterint is tartalmazhat. Természetesen a napi koleszterinbevitel sokmindentől függ, így mielőtt heti 7-14 tojást megennénk érdemes tisztában lennünk az egészségi állapotunkkal is.

Cikksorozatunk utolsó részében a tojáshéjról lesz szó, ami sokkal többet rejt magában, mint gondolnánk.

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.