A szeptember hónap mindig az iskolakezdésről szól. Ilyenkor egy kicsit nehezebb felkelni reggel, hiszen nemrég még a strandon lubickoltunk. A számos iskolát körülvevő teendők közül most ismét a tízórait fogjuk kicsit kivesézni, ugyanis nagyon fontos, hogy milyen elemózsiával indítjuk útnak a gyermekünket. A cikkünkben található tippek tízóraihoz biztosan nagyon hasznosak lesznek azoknak, akik még nem rázódtak vissza, vagy gyermekük most kezdte az első osztályt.

Tippek tízóraihoz a könnyebb iskolakezdéshez.
Milyen egy jó tízórai?
Minden szülő tudja, hogy mi az amit a gyermeke szeret és szívesen elfogyaszt, így érdemes az ő ízlésére szabni a tízórait. Nagyon fontos, hogy amit csomagolunk hűtés nélkül is kibírja a napot, megfelelő mennyiségű legyen, változatos és energiadús.
Ha időnk engedi és valóban tápláló tízórait szeretnénk készíteni, amit biztosan sok gyerek szeret, készíthetünk mogyoróvajas dzsemes, vagy mogyoróvajas banános kenyeret, ami amellett, hogy nagyon finom, kalóriadús és laktató. Mellé remek párosítás még az alma is.
Igyekezzünk a változatosságra is, ha szendvicset készítünk. Legyen közte magvas, teljes kiörlésű, és ne feledkezzünk meg a szendvicsbe kerülő termékekről sem. Ha megtehetjük legyen ez is szintén változatos. Ha már kilőttük a sonkát, a szalámit és a sajtot, készíthetünk szendvicskrémeket, tehetünk csirkét is a szendvicsbe, de akár bacont és tojást is.
–
Tippek tízóraihoz
1. Tervezz előre
Ha előre eltervezitek a gyerekekkel közösen, hogy mi az amit szívesen megenne és mi az amit biztosan nem, a bevásárlás is és az összekészítés is egyszerűbbé válhat. Ha szükséges listát is írhatunk arról, miket kell beszerezni és miket készítsünk. Ha minőségi felvágottakat, tejtermékeket keresel, a bisztrónkban rengeteg a választék.
2. Legyen mindig B terv
Bármikor közbe jöhet, hogy nem tudsz a gyerekednek csomagolni tízórait, így érdemes mindig olyan harapnivalót tartani otthon, amit csak bedob a táskájába. Lehet ez műzliszelet, keksz, croissant vagy bármi ehhez hasonló, de akár mi magunk is készíthetünk több napra előre elemózsiát.
3. Csomagoláskor is legyél környezettudatos
Felejtsd el az alufóliát és csomagolj dobozba, vagy újrahasznosítható szalvétákba. Gondolj csak bele, amit reggel rátekersz az ételre alufóliát, az 10 óra után már a kukában végzi. Ha a szokásos “uzsidoboz”-t választjuk, gondolkodjunk előre és minőségit válasszunk.
4. Változatosság
Nem csak azért fontos, hogy ne unja meg a gyerek a hét végére a májkrémes kenyeret, hanem azért is, hogy fontos tápanyagokhoz jusson. Legyen egy nap péksütemény, legyen sajtos szendvics, legyen csirkés tortilla a lényeg a változatosság.
5. Figyelj a mennyiségre
Biztosan tudod mennyit tud megenni a gyermeked egy tízórai alkalmával, de érdemes lehet azzal is számolni, hogy az iskolában a nagy koncetrációban könnyebben megéhezhet. Érdemes inkább kicsit többet csomagolni, minthogy ne legyen elég. Figyeljünk azért arra is, hogy ne essünk át a ló túloldalára, hiszen csak egy étkezést csomagolunk össze.
6. Ne legyen könnyen romlandó
Mivel az iskolában nincs lehetőség hűtőben tárolásra, így nagyon fontos, hogy csak olyan ételeket csomagolj, amik hűtés nélkül is kibírják a napot. Felejtsük el a kőrözöttes kenyeret, vagy a joghurtokat és egyéb hűtött finomságokat.
7. Mehet a gyümölcs is
A hideg idő beköszöntével nagyon fontos, hogy gyümölcsöket és zöldségeket fogyasszunk. Bátran csomagoljunk gyümölcsöket is gyerkünknek. Hogy kívánatosabbá tegyük és egyszerűbb legyen a fogyasztása vágjuk fel előre. Ha citromlével bekenjük a gyümölcsöt, akkor nem kell félnünk attól, hogy bebarnul.
8. Az az átkozott maradék
Meggyűlhet bizony a bajunk a maradékkal, ezért is fontos, hogy annyit csomagoljunk, amit megeszik a gyerekünk. Ha mégis maradna valami a tízóraiból, ne dobjuk ki és kérjük meg őt is erre. Ha már biztos benne, hogy nem eszi meg, megkérdezheti egy osztálytársát is nem szeretné-e megenni, de semmi esetre se dobja bele a kukába egyből a becsengetés után. (Erre érdemes felhívni a figyelmét) Hazafele úton elképzelhető, hogy az a megmaradt pár falatka még jól jöhet, vagy akár a házifeladat készítése közben is elfogyhat.
9. Le a felesleges műanyaggal
Érdemes beszerezni egy többször használható kulacsot, így rengeteg felesleges műanyag szeméttől szabadulhatunk meg, hiszen nem kell mindig innivalót venni. Itt is törekedjünk a minőségi darabra. Figyeljünk arra, hogy könnyen mosható legyen és beleférjen az iskolatáskába is.
10. Megfelelő folyadékbevitel
Ahogy a felnőtteknél, a gyerekek esetében is a napi folyadékszükséglet 2-2,5 liter. Nem és korosztály szerint ez a mennyiség változik, de a 2 literrel nem lőhetünk mellé. A folyadék jelentős része legyen víz, a többi lehet gyümölcslé, tej, tea, vagy akár turmixok. A cukros és szénsavas üdítőket kerüljük és semmiképpen se csomagoljuk ezeket az iskolába.
11. Ha nincs más jó a büfé is
Ha nincs más lehetőségünk a reggeli kapkodásban adhatunk gyerekünknek pénzt, amiből aztán ő maga meg tudja venni az iskolai büfében a tízóraiját. A legtöbb suli büfében lehet kapni szendvicseket, pékárukat, így ez is egy megoldás lehet a gyors hétköznapokra, ha már tényleg nincs más.
+1 Ha még van időtök beszaladhattok a bisztrónkba is egy reggelire. Biztosan találtok olyan finomságot is, ami belefér az iskolatáskába és megfelelő tízóraira is. Éttermünkben pedig egy finom ebédet is elfogyaszthattok, ha vége a tanításnak.