Többet járunk étterembe, mint korábban

Legalábbis a nemrég közölt adatok erre engednek következtetni. A kormány szerint egyebek mellett a rezsicsökkentésnek és a cafetéria rendszernek is köszönhető, hogy növekedett a hazai vendéglátóhelyek forgalma.

A vg.hu közölte, hogy a hazai nívós éttermek iránt még jóval kisebb a fizetőképes kereslet, mint Nyugat-Európában, de tavaly jelentősen növekedett a hazai vendéglátóhelyek forgalma.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a vendéglátásból folyó áron 822 milliárd forint árbevétel származott, míg 2013-ban csak 754 milliárd forint. A kereskedelmi vendéglátásban 708 milliárd forint, a munkahelyiben 114 milliárd forint realizálódott (tavalyelőtt 655 milliárd, illetve 99 milliárd forint).

leves

A közöltek szerint a bővülés egyebek mellett a cafetéria rendszernek és a rezsicsökkentésnek is köszönhető. Legalábbis a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az intézkedések hatására több pénz marad a családoknál, amit például vendéglátásra tudnak költeni.

Az étterembe járás mélypontja egyébként 2007-ben volt, akkor a megszorítások 15-25 százalékos forgalomcsökkenést okoztak a vendéglátóhelyeknek. Azóta javult a helyzet, sőt.

A piac telített lett, a rendszerváltás óta legalább négyszeresére növekedett az éttermek és más vendéglátó egységek száma, ráadásul erős a fekete- és a szürkegazdaság – közölték. Élesedik viszont a verseny Magyarországon a csúcsgasztronómiában, az elmúlt években számos prémium minőséget kínáló vendéglő nyílt meg, de idén is bővül a választék – olvasható.

 

Szólj hozzá

You must be logged in to post a comment.