A levesfogyasztás része a kiegyensúlyozott táplálkozásnak. Ez nem kérdés. Viszont sokan vannak úgy, hogy csak hetente egyszer esznek. Pedig elvileg többször kellene, mutatjuk, miért.
A levesfogyasztás előnye, hogy fedezi a napi folyadékszükséglet egy részét. A
nyersanyagokból kioldódott tápanyagok pedig könnyen felszívódnak. A jól megválasztott és elkészített leves színével, illatával, ízeinek összhangjával, zamatával és hőmérsékletével étvágygerjesztő. Együttesen beindítják, illetve fokozzák a gyomornedv képződését, s ezzel előkészítik azt a további ételek befogadására és könnyebb emésztésükre – minderről szakértő dietetikus tájékoztat a Országos Egészségfejlesztési Intézet összefoglalójában.
Itt írnak arról is, hogy azért nem mindegy, milyen levest fogyasztunk. Élettani szempontból fontos, hogy az elkészítéskor használjunk bőven zöldségeket, gyümölcsöket. Sőt, hozzátennénk, hogy a jó hús alapanyag választása sem elhanyagolható.
A tanulmányban néhány tippet is olvashatunk. Eszerint az elkészítéshez alapanyagként felhasznált zöldségek (például sárgarépa, paradicsom, zeller), gyümölcsök (például alma, őszibarack, szilva) 20 százalékát nyersen áttörve dolgozzuk bele az ételbe a főzés végén. Az íze így sem tér el a megszokottól, de vitamintartalma jelentősen emelkedik.
Olvasható az is, hogy a zöldségek főzőlevét használjuk fel, nagy ásványi anyag tartalma miatt. És ha tehetjük tegyünk a levesbe finomra vágott zöldpetrezselymet. Ez ugyanis amellett, hogy díszíti a levest a C-vitamin tartalmával hozzájárul a leves egészségesebbé tételéhez. De hasonlóan a snidling, a póréhagyma, a zeller, vagy egyéb friss fűszernövények, a bazsalikom, menta, rozmaring vagy kakukkfű is kerülhet a levesbe, ahogy a képen látható levesünkbe is.
Még egy érdekes és egyben hasznos információ, hogy az átlagos levesfogyasztás esetén 250-400 milliliter mennyiséget szokás tálalni. Azaz naponta jó ha ennyit legalább fogyasztunk.
Nézd meg, az Omlett étlapjáról milyen levesek rendelhetők:
– Erőleves cérnametélttel
– Erőleves májgaluskával
– Vargányás sajtkrémleves
– Babgulyás füstölt csülökkel
– Erőleves gazdagon, Omlett módra
– Kámoni betyárgulyás
– Szalontüdő zsemlegombóccal